Az álláskeresésről

Mielőtt elkezdesz állások után nézni, biztos megfogalmazódik Benned néhány fontos kérdés: mivel szeretnék foglalkozni, hol, milyen körülmények között szeretnék dolgozni, mennyit szeretnék keresni stb. Ez különösen a pályakezdők esetében fontos lépés, hiszen meghatározza a további pályafutást.

A következő kérdéseket érdemes feltenni magadnak:

Ha a fentiek alapján szervezed az életed, akkor az iskola befejezésekor már szinte biztos, hogy van olyan cég, ahol már korábban dolgoztál, s ha jól teljesítettél, felajánlanak egy állást.
Ez sajnos az esetek kis százalékában fordul elő. De ettől függetlenül is érdemes gyakorlati helyet keresni, hogy a szakodon nincs szakmai gyakorlati félév, mert ez is előnyt jelent álláskeresésnél.

Hol keressünk?

Hirdetések
Az induláshoz legkézenfekvőbbnek az újságban, az interneten, vagy egyéb fórumokon – például az állásbörzéken (Erről bővebben itt a honlapon is találsz segítséget.) – megjelent álláshirdetések tűnnek. Ha az álláshirdetések mellett döntesz, számolni kell azzal, hogy akár több száz pályázóval kell megküzdened. Ők mind konkurenciát jelentenek számodra, hiszen vélhetően mindannyian hasonló kvalitásokkal rendelkeztek.


Networking
Személyes kapcsolatrendszered mozgósítását jelenti. Sokszor mi magunk sem veszzük észre milyen jelentős szerepe van az emberi kapcsolatoknak életünkben. Az álláslehetőségeknek a 80%-át úgy nevezett rejtett utakon teszik közzé. A cégek számára a legolcsóbb megoldás, ha nem a médián keresztül kell meghirdetni az adott munkakört, hanem kapcsolati hálójuk révén töltik be.
Minél nagyobb kapcsolati hálót építünk ki annál nagyobb az esély az elhelyezkedésre. Bár egy ilyen kiépítése időigényes és tudatos folyamat, soha nem késő elkezdeni.
Ki mindenki segíthet nekünk?
Családtagok, barátok, ismerősök, kollégák (volt és jelenlegi), tanárok, évfolyamtársak, sporttársak, szakmai összejövetelek, fórumok, levelező listák. Ne félj segítséget kérni! A legtöbb ember szívesen segít, tanácsot ad, támogat, ha megkéred rá. De soha nem szabad erőszakoskodni! Ha megkérdezik tőlünk, hogy munkahelyed van már, használjuk ki a felkínálkozó lehetőséget az információszerzésre. Nyugodtan válaszoljuk azt, „Még keresem a megfelelő állást, Ön tudna esetleg valamit ajánlani? Lenne ötlete, merre keressek?” Még abban az esetben is érdekes lehet, ha a válasz nemleges, mert tettünk valamit az érdekünkben. Elképzelhető az is hogy, ajánl valakit, aki a segítségünkre lehet a továbbiakban.

Személyzeti tanácsadók, fejvadász cégek, állásközvetítő irodák
Egy másik lehetséges módszer a tanácsadó és fejvadász cégeknél pályázni vagy adatbázisukba jelentkezni. Az általuk nyújtott szolgáltatások ingyenesek a munkát keresők számára, általában a díjukat a megbízó cégtől kapják, a közvetített személy jövedelmének függvényében. Míg a fejvadász cégek egy-egy felső pozícióba keresnek konkrét jelöltet, speciális módszerekkel, addig a tanácsadó irodák már szinte a teljes munkaerő állományt lefedik.
Először a jelentkező egy adatbázisba kerül, és amennyiben érkezik a céghez olyan megbízás, amit a végzettsége és tapasztalata alapján meg tud pályázni, az ügynökség megkeresi és tájékoztatja a pozícióval kapcsolatos tudnivalókról. Ha a jelöltet érdekli az állás,a tanácsadó továbbítja az önéletrajzát a cégnek.

Tanácsok és információk:
A jelentkezés elbírálásánál komoly szerepük van az irodáknak, tehát a pályázók úgy keressék fel ezeket az irodákat, mintha egy céghez mennének. Fontos a megjelenés, a viselkedés, a meggyőzőképesség.
A budapesti irodák általában rövidebb ideig (4-6 hónap) a vidéki irodák hosszabb ideig (1 év) tartják rendszerükben a jelentkezők önéletrajzát, kartonját.
Több országos személyzeti tanácsadó működik hazánkban, melyeknek majd minden megyeszékhelyen vagy nagyobb városban van kirendeltsége. Így az egész országban tudnak állást közvetíteni.
Az irodák elérhetőségeiről a munkaügyi központok is tudnak információkat szolgáltatni.
Az irodák nagy része nem csak közvetítéssel, hanem tanácsadással is foglalkozik.

Állásbörzék
Leginkább a felsőoktatásban terjedtek el azok a rendezvények, melyek a végzős hallgatók elhelyezkedését kívánják azzal elősegíteni, hogy az intézménybe hívják a cégeket, vállalatokat, vállalkozásokat. A Karrier Iroda is minden évben megrendezi a Regionális Állásbörzét (2011. november 22. ) és a Győri Állásbörzét (2011. április 3. ).
A rendezvényeken tét nélkül tájékozódhatsz a cégekről, azok tevékenységi köréről, szervezeti felépítéséről, az általuk nyújtott karrierlehetőségekről. Nem csak végzősöknek érdemes látogatniuk az állásbörzéket, az alsóbb évesek feltérképezhetik a gyakornoki lehetőségeket, a részmunkaidős állásokat, sőt a diplomamunkájuk megírásával kapcsolatban együttműködési lehetőséget kereshetnek a cégekkel.
Ne feledkezzünk meg az állásbörzét megelőző az ún. felkészítő napról, ami a hallgatók számára szervezett előadássorozatot és tréningeket foglalja magában. A felkészítő nap célja a hallgatók felkészítése a cégekkel történő kapcsolatteremtésre (a tréning részei: karriertervezés, önéletrajzírás, tárgyalástechnika fejlesztés, nonverbális kommunikáció, Európai Unió).

Spontán keresés
Akkor beszélünk spontán keresésről, ha úgy keresed fel azokat a cégeket, melyeknél szívesen dolgoznál, hogy azoknak pillanatnyilag nincs meghirdetett állásajánlata.
A keresés történhet pályázat elküldésével – ilyenkor feltétlenül tüntesd fel, hogy téged milyen területek érdekelnek, és alapkövetelmény egy meggyőző motivációs levél is. Érdemes 1-2 hét után érdeklődni, hogy megkapták-e a pályázatod.
Ennek a megkeresési módnak egy másik variációja, ha személyesen keresed.

Munkaügyi központok
A munkaügyi központok szolgáltatásai mind az álláskeresők mind a cégek számára ingyenes. Céljuk az álláskeresők helyzetének javítása, ezért ha nem sikerül elhelyezkedned, feltétlenül jelentkezz be a lakóhelyed szerinti kirendeltségen. A munkaügyi központok, ingyenes, az elhelyezkedési esélyeket növelő tanfolyamokkal igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulókat.